Keresés
További információ a sajtó számára:
Ivanics Eszter
sajto@sanomamedia.hu
Sajtószoba
nyomtatásÜzlet&Siker Minősített Vállalkozás 2008
2008. 11. 20.
November 20-án, ünnepélyes gálaesten adta át az Üzlet&Siker magazin a "Minősített Vállalkozás 2008" díjakat a 27 legversenyképesebb kis- és középvállalkozásnak.
Az Üzlet&Siker kis- és középvállalkozói magazin immár hetedik alkalommal írta ki az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozás pályázatot, amelynek célja felmérni és elismerni – a gazdasági eredmények mellett – a kis- és középvállalkozások innovációs készségét és versenyképességét. A pályázaton keresztül az Üzlet&Siker magazin egyúttal felhívja a vállalkozók figyelmét a gazdasági teljesítmény objektív elemzésének fontosságára, a piaci környezet és a versenytársak megismerésének szükségességére. A minősített és díjazott vállalatok változatos összetétele is bizonyítja, hogy korszerű menedzsment technikákkal minden területen átlag feletti teljesítmény érhető el.
A pályázó vállalkozások auditálásáról
A pályázat kereskedelem, szolgáltatás és termelés kategóriákban és ezeken belül is három árbevételi csoportban került kiírásra, olyan vállalatok számára, amelyek éves nettó árbevétele 100 millió és 5 milliárd forint közé esik. A vállalkozásoknak az elmúlt három év gazdálkodását tükröző számadatokon kívül egyéb, versenyképességre, foglalkoztatásra és innovációra vonatkozó információkat is meg kellett adniuk pályázatukban. Idén a kérdéskör tovább bővült az állami intézményekkel való kapcsolattartás és a kintlevőségkezelés gyakorlatát firtató kérdésekkel.
A pályázó vállalkozások az IQ Consultinggal közösen fejlesztett online kérdőívet töltöttek ki, amelyből egy CDP nevű, Nyugat-Európában már kipróbált vállalkozás-auditáló szoftver egyedi, a pályázó cégekre adaptált, 15 oldalas versenyképességi tanulmányt állított össze. Az így elkészült gyorsaudit segítségével számszerűsítve mérhetőek a vállalkozás tartós versenyképességét és innovativitását erősítő, illetve gátló szervezeti tényezők. Az audit ezen felül még változtatási javaslatokat is megfogalmaz a cégek számára. A tanulmányt minden pályázó megkapta, és a legkiválóbb indexszel rendelkező vállalkozások nyerték el az Ü&S Minősített Vállalkozása díjat.
A kkv-k sztárjai az informatikai cégek
Mintegy száz vállalkozást jutalmazott az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozás pályázata az elmúlt évek folyamán. A 2004-től rendelkezésre álló árbevételi adatok feldolgozása szerint ez a vállalati kör átlagosan évente 35 százalékkal növelte kibocsátását. Noha az átlagra mindig jó hatással van egy-egy kiugró teljesítmény, de a vállalatok jelentős többsége – mintegy háromnegyede – növekedett az évek folyamán. Egyértelműen az informatika az a terület, ahol a sztárokra bukkanhatunk (AITIA International, XAPT Hungary, NavNGo Kft., Dension Audio Systems Kft.). Nem ritka körükben az évi két- három, vagy akár tízszeres árbevétel-bővülés sem, ők a KKV-szektort néhány küzdelmes év után gyakorlatilag kinövik. Jól szerepelnek még a kereskedők, valamint olyan vállalkozások, amelyek egy-egy réspiacra szakosodva válnak egyeduralkodóvá, legyen az göngyöleg, légterelő, vagy öltözőszekrény.
2008-ban több mint 250 pályázó vett részt a megmérettetésen, köztük nagyobb részben új jelöltek, kisebb részben pedig korábbi években is pályázó KKV-k.
A 2008-as év Minősített Vállalkozásai
A 2008. év kategória győztes vállalatait az alábbi táblázat foglalja össze. A kategória győztes cégek tevékenységéről, valamint a pályázat menetéről szóló összefoglaló a háttéranyagban olvasható.
|
Ágazat |
Árbevétel |
Cégnév |
|
Termelő vállalat |
< 500 millió Ft |
CSZ Csolnoki Szerelvénygyártó Kft. |
|
Termelő vállalat |
500 millió és 1 milliárd Ft között |
GIA Form Kft. |
|
Termelő vállalat |
> 1 milliárd Ft |
CASON Mérnöki Zrt. |
|
|
|
|
|
Kereskedő vállalat |
< 500 millió Ft |
PHARMA-Marketing Kft. |
|
Kereskedő vállalat |
500 millió és 1 milliárd Ft között |
Blue Business Interior Kft. |
|
Kereskedő vállalat |
> 1 milliárd Ft |
Matusz-Vad Kft. |
|
|
|
|
|
Szolgáltató vállalat |
< 500 millió Ft |
Pont Rendszerház Kft. |
|
Szolgáltató vállalat |
500 millió és 1 milliárd Ft között |
Mediacontact Kft. |