Korábbi konferenciák /
Első bankár konferencia

Nyomtatás

Kontakt

Kapcsolódó weboldalak

www.fn.hu/konferencia

Ismertetőnyomtat

A konferencia időpontja:
2009.05.25. - 2009.05.26.

A konferencia helyszíne:
Művészetek Palotája

Rövid leírás a konferenciáról:

Célunk, hogy egy új, hagyományteremtő konferencia-sorozatot indítsunk a pénzügyi intézmények (ezen belül is kiemelten a bankok) vezetői részére, ahol a szakma kiválóságai a pénzintézeti szektor aktuális és stratégiai mélységű kérdéseit tudják megvitatni évről évre.
A májusi első rendezvény aktualitását a globális pénzügyi válság adta: a pénzügyi szektor sürgető feladata, hogy újragondolja működését és szabályozottságát, új alapokat teremtsen a bankrendszer és az egyensúlyát kereső gazdaság számára.
A konferencia a gazdasági és pénzügyi válság által előhívott kérdésekre koncentrált. Tematikáját a Figyelő című üzleti magazin és a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közösen állította össze, előadóink neves hazai és külföldi szakemberek voltak.
A konferencia első napját gálavacsorával zártuk, ahol a díszvendégek előadását követően a résztvevők kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg gondolataikat egymással.

Célcsoportbezárnyomtat

  • pénzügyi szféra döntéshozói
  • gazdasági döntéshozók
  • nagyvállalatok gazdasági vezetői

Résztvevők számabezárnyomtat

154 fő

Helyszínrőlbezárnyomtat

Művészetek Palotája, Budapest

Támogatói struktúrabezárnyomtat

  • Gyémánt szponzor
  • Platina szponzor
  • Arany szponzor
  • Ezüst szponzor
  • Bronz szponzor
  • Kiállító
  • Program szponzoráció

Programokbezárnyomtat

Program - 1. nap
13:15 – 13:50 Regisztráció
Chairman: Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke

13:50 – 14:00 MEGNYITÓ
Tóth Judit, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója
Krecz Tibor, a Figyelő főszerkesztője

14:00 – 14:40 Milyen kihívások előtt áll a bankszektor?
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke

14:40 – 15:20 A pénzügyi válságra adható válaszok – az EBRD szemszögéből
Manfred Schepers, az EBRD alelnöke

15:20 – 16:00 Felelős banki működés
dr. Balázs László, a Volksbank elnök-vezérigazgatója

16:00 – 16:45 Kávészünet

16:45 – 17:00 MEGNYITÓ
Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Felügyeleti Tanácsának elnöke, Chairman

17:00 – 17:40 Változó körülmények – változó bankok – egy közép-kelet-európai bankcsoport irányítójának szemszögéből
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

17:40 – 18:20 Monetáris politika és pénzügyi stabilitás: lehetőségek és korlátok
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

18:45 – Gálavacsora
A gálavacsorát megnyitja: Oszkó Péter, pénzügyminiszter és Manfred Schepers, az EBRD alelnöke

Program - 2. nap
A második nap délelőttjén négy különböző szekció ülés járja körül egy-egy szakterület problémáit és a lehetséges megoldásokat. A kereteket a provokatív bevezető előadásokat követő 4-5 fős kerekasztal-beszélgetések adják.

Párhuzamos szekciók
9:00 - 10:30
Szekció 1. Lakossági hitelezés

Miként alakul át a verseny és a piac a lakossági hitelezésben, mindez hogyan hat az ingatlan piacra? Visszatér-e az elmúlt évek kockázati árversenye, vagy szigorodik a kockázatkezelés? Hogyan alakul a lakossági hitelek portfolióminősége, tényleg eladósodott-e a lakosság, segít-e a magáncsőd intézménye és a pozitív adóslista?
Szekcióvezető: Harmati László, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója
Kerekasztal résztvevői:

  • Balogh Imre, az MKB Bank lakossági vezérigazgató-helyettese (felvezető előadással)
  • Dobák László, az Axa Bank ügyvezetője és igazgatósági tagja
  • Illés Zoltán, az OTP Bank ügyvezető igazgatója
  • Skonda Mária, a Volksbank vezérigazgató-helyettese

Szekció 2. Likviditás kérdésköre
Likviditásszűke és banki hitelezés. Milyen eszközökkel biztosítható a gazdaság finanszírozásának stabilitása? Euró versus forint – növekvő kockázatok, dráguló hitelek, a lakossági megtakarítások ösztönzése.
Szekcióvezető: Kállai Zoltán, szakértő
Kerekasztal résztvevői:

  • Barabás Gyula, az OTP Bank ügyvezető igazgatója (felvezető előadással)
  • Pásztor Csaba, az MKB Bank igazgatója
  • Pomázi Kálmán, az AXA Bank Treasury vezetője
  • Szabó Ferenc, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese

10:30 - 10:45 Kávészünet

10:45 – 12:15
Szekció 3. A kis- és középvállalatok hitelezése és kockázatkezelése

Miként érinti a kkv szektort a hazai és nemzetközi recesszió? Szigorítják-e a banki kockázatkezelést? Miként segítik-e az állami és uniós konstrukciók a kkv-k finanszírozását?
Szekcióvezető: Czirják Sándor, az MFB vezérigazgatója
Kerekasztal résztvevői:

  • Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese (felvezető előadással)
  • Biczó Anikó, az Erste Bank KKV Üzletágért üzletági vezetője
  • Bodor Kornél, a Deloitte Magyarország audit igazgatója
  • Lakatos Antal, a Kinizsi Bank elnök-vezérigazgatója
  • Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára

Szekció 4. Szabályozás, önszabályozás, Basel-II
A mélyülő pénzügyi válság közepette alkalmasak-e az érvényes szabályok, a Basel II előírásai a tényleges kockázatok kezelésére? Szigorúbb szabályozás a megoldás, vagy az önszabályozás útjára lépjünk?
Szekcióvezető: Erdős Mihály, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgató-helyettese
Kerekasztal résztvevői:

  • Farkas Ádám (felvezető előadással)
  • Magó Kálmán, az Erste Bank stratégiai kockázatkezelési igazgatója
  • Móra Mária, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese
  • Salgó István, az ING Bank vezérigazgatója
  • Tabák Péter, az MNB igazgatója

12:15 - 14:00 Ebéd

A második nap délutánja a fogyasztóvédelem és a tisztességes verseny kérdéseire koncentrál

14:00-14:30 Előadás: Ügynökök a pénzügyi termékek értékesítésében - alulszabályozott pénzügyi közvetítői tevékenység, anyagi kockázatoktól mentesítő ösztönzési rendszer, ellenérdekeltség az ügyfél-tájékoztatásban
Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Felügyeleti Tanácsának elnöke

14:30-15:00 Előadás: Versenyhátrányban az ügyfél - a szolgáltatók közti konkurenciaharc legfőbb áldozata az alultájékoztatott ügyfél?
Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke

15:00 – 15:20 Kávészünet

15:20 – 16:30 Kerekasztal beszélgetés a fogyasztóvédelem és az ügynöki értékesítés problémáiról
Szekcióvezető: Ács Gábor, a Figyelő rovatvezetője
Kerekasztal résztvevői:

  • Balázs Attila, a Bridge Hungary vezérigazgatója (felvezető előadással)
  • Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke
  • Orosz András, a K&H Bank ügyvezető igazgatója
  • Schiffer Péter, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgató-helyettese

Támogatókbezárnyomtat

  • Gyémánt támogató: Volksbank Magyarország
  • Platina támogató: Erste Bank
  • Arany támogatók: CIB Bank, OTP Bank, Magyar Bankszövetség
  • Ezüst támogató: Deloitte
  • Bronz támogató: Xallis Consulting
  • Kiállító: Dunavox

Fotó galériabezárnyomtat

kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép kép